Az Idegenforgalmi Szakkönyvtár 2024-ben a Kari Könyvtárba (Alkotmány utca 9-11.) került, a két könyvtár új, közös neve: Kari és Idegenforgalmi Szakkönyvtár.

KARI KÖNYVTÁR TÖRTÉNETE

Az intézmény főiskolává alakulásával egyidőben, 1969-ben létesült a főiskola Könyvtára. Állományának magja a jogelődöktől átvett szakkönyvanyag, köztük a Kereskedelmi Akadémia könyvtárából megmaradt több száz kötetnyi kézikönyv, lexikon, valamint a Belkereskedelmi Minisztérium által átadott igen értékes vendéglátóipari szakgyűjtemény volt.
Ez utóbbi tartalmazza az ország ma is egyik legteljesebb szakácskönyv-gyűjteményét. Az induláskor mintegy 10 ezer kötetre tehető állomány ma meghaladja a 90 ezret. A könyvtár gyűjtőköre az egyetemi kar valamennyi szakának képzési igényeire kiterjed. Könyvtárunk a vendéglátás tekintetében országos feladatkörű szakkönyvtárként is működik, amely külső kutatók, vendéglátóipari és gasztronómiai szakemberek számára is rendelkezésre áll.

IDEGENFORGALMI SZAKKÖNYVTÁR TÖRTÉNETE

Az Idegenforgalmi Szakkönyvtár Magyarország egyetlen olyan szakmai könyvtára, amely az idegenforgalom tekintetében teljes gyűjtőkörrel működik. Elődje az 1945 előtt alapított Magyar Idegenforgalmi Kutató Intézet, és az IBUSZ Idegenforgalmi Kutató Intézet szakkönyvtára volt. Ezek állományára alapozva hozta létre az Országos Idegenforgalmi Hivatal a szakkönyvtárat 1969-ben. Az Országos Idegenforgalmi Hivatal szervezetében 1980-ban bekövetkezett változások óta tartozik a Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Főiskolához, amely ma a Budapesti Gazdasági Egyetem kara.

Néhány adalék az előzőekben leírt szűkszavú könyvtártörténethez, így megvilágítva az előzményeket és a könyvtár sok esetben hányattatott sorsát: Az intézmény mint Idegenforgalmi Szakkönyvtár 1968-ban alakult a felszámolt IBUSZ Idegenforgalmi Kutató (alapítva 1945 előtt) maradványkönyveiből.
A maradványkönyvek magyarázata a következő: volt egyszer egy IBUSZ-vezérigazgató, aki annak előtte már a miniszterséget is megjárta. Ő úgy találta, hogy felesleges a kutató a könyvtárral egyetemben, lehordatta hát a könyveket egy szenespincébe. Szerencsére mindig akadtak előbbre tekintő emberek is, mint például Gál Ferenc, az OIH Idegenforgalmi Tájékoztató Szolgálatának igazgatója, aki megpróbálta menteni, ami menthető, s a maradványból létrehozta az Idegenforgalmi Szakkönyvtárat. Ez teljesen zárt jelleggel működött, feladata a hivatal és a tájékoztató szolgálat munkájának segítése, az útikönyv-kiadás szakanyaggal való ellátása volt. Külön teendői közé tartozott a külföldi újságírók ellátása háttér- és képanyaggal, a svájci ARGUS sajtófigyelő-szolgálaton keresztül pedig a Magyarországról szóló idegenforgalmi hírek figyeltetése, feldolgozása is.

1980-ban a belkereskedelmi miniszter megszüntette az OIH önállóságát, saját könyvtárának fenntartását nem engedélyezte, és felszámolta az Idegenforgalmi Tájékoztató Szolgálatot is. Feladatkörét az Idegenforgalmi Propaganda Vállalatnak adta, de ez a könyvtárat nem vette át, mert nem hoz profitot. Ekkor dr. Tamás György és dr. Lengyel Márton megegyezett, hogy a könyvtár együttműködési szerződés keretében a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolához kerüljön, ahol akkoriban kezdtek hozzá komolyabban az idegenforgalom oktatásához, ehhez azonban egyáltalán nem rendelkeztek megfelelő szakkönyvekkel. Az együttműködési szerződés segített megőrizni és egyben tartani a könyvtár anyagát. A történet Pataky Edit könyvtárvezető cikke nyomán készült, amely a Könyvtári Levelező/Lap 1994. 1. számában jelent meg.